Egy kevésbé sikeres monitor csere

Picture 1
Elérkezett az idő az otthoni monitor lecserélésének. Nem sokat tanakodtam a kérdésen, hogy melyiket válasszam, mert már régóta szerettem volna egy Apple Cinema Display-t.
Amikor megkaptam az engedélyt a PM-től azonnal intézni is kezdtem a kérdést iJoe-val, de 20”-os monitora nem volt éppen, így várnom kellet néhány napot. Ez a néhány nap azonban elég volt arra, hogy a vágy tárgya némi növekedésen essen át. Pontosan 3”-nyit nőtt mintha a SPAM-ekből jól ismeretes ….enlargement fejtené ki áldásos hatását.

iJoe-tól haza érve enyhe izgalommal telve estem át a szertartásos kicsomagoláson és beüzemelésen. A kezdeti esztétikai katarzis és a használat első perceit követően még inkább meggyőződtem, hogy mégis a méret a lényeg. Egyszerűen jó egy ekkora felületen dolgozni. Az örömöm sajnos egy óra múlva azonban lelohadt, mert észre vettem, hogy időnként nem csekély mértékben vibrálásba kezdett a monitor. Hosszas kísérletezést követően sikerült egy olyan képernyő állapotot találnom amiben állandósult a jelenség, ami a fenti képen is látható. Másnap jeleztem a problémát iJoenak, ő azt mondta, hogy videokártya. Rendben, este megvizsgáljuk a kérdést. Felszerelkeztem és haza vittem a PowerBook-omhoz a mini DVI átalakítót, hogy több gépen is ki lehessen próbálni a jelenséget. Szemrevételeztem a gép videokártyáját, de semmi rendellenességet nem tapasztaltam. A jelenség egy óra elteltével ismét jelentkezett, ekkor átkötöttem a monitort a PB-re. Eredmény: továbbra is vibrál. Rendben, (illetve a frászt van rendben) de egy kísérlet akkor kísérlet ha reprodukálható. Beüzemeltem a MacMinit rákötöttem a monitort, azon is vibrál. OK, akkor itt monitor hibáról van szó. Másnap iJoet felhív: nem kártya, három géppel kipróbál és rendületlenül vibrál. Ő: OK, behoz, megnéz, szerviz. Én: így tesz. Másnap bevittem hozzá, rádugtuk a gépére és vártunk. Eltelt egy óra és semmi, mire én kezdtem egy kicsit feszült lenni: na, ne… De aztán még is, remeg, láthatóan. Fogjuk átdugjuk egy másik gépre, azon is előjön. Hát akkor ez valóban szerviz.

iJoe két hét múlva prezentált az új monitor. Ismét némi bizsergéssel övezett, kicsomagolás, beüzemelés. Továbbra is gyönyörű kép, lenyűgöző méretek, verhetetlen esztétikai élmény tehát öröm használni, de mindezt körüllengi egy egyre fokozódó feszültség az idő múlásával ahogy közeledik az első óra vége. És eltelik, és ez is vibrál vazzeg! MacMini bekapcsol, bár előre tudom az eredményt, de még is… de nincs meglepetés, azon is vibrál. Szóval széria probléma, ez aztán remek! Szegény iJoe, másnap felhívom: „Ez is vibrál!” Abban maradtunk, hogy nem cseréljük ki még egyszer, hanem becserélem más termékre.

Azért ez az eset egy kicsit csalódottsággal tölt el!

|