Vihar a biliben

Ismét kitört a vihar a biliben (lásd még, és még )! Igen, és megint jött ez a szerencsétlen ASVA (nem összekeverendő az ASVA.INFO-val akik pont a másik tábort képviselik) és már megint közröhej tárgyává teszik magukat az erőlködésükkel. Félreértés ne essék nem arról van szó, hogy kétségbe vonnám a szerzői jog és kapcsolódó terülteket, de szerintem itt már évek óta ennél lényegesen többről van szó, kiváltképpen szerény kis hazánkban - ahol mint általában szinte minden - ez a kérdéskör is az abszurditások erdejében értelmezendő.
Szóval idén már másodszor próbálkoznak „megoldani” a problémát (kalózkodás, illegális megosztás,...) melynek legüdvözítőbb módját a torrent tracker szerverek lefoglalásában sikerült a mi hazai „szakértő gárdánknak” megtalálnia. Előre szeretném leszögezni, hogy nem egy a P2P letöltést legalizáló szösszenetet igyekszem kitolni magamból. Egyszerűen csak megdöbbent, hogy bizonyos érdekcsoportok ennyire görcsösen ragaszkodnak a nyilvánvalóan tarthatatlan régi irracionális modellekhez. Persze bődületes pénzek vannak a szóban forgó iparágakban ezért egy ilyen átalakulás nem tűnik csak úgy egyszerűen kivitelezhetőnek, mivel mindenki próbálja megtartani a rendszerben a kényelmes kis helyét a tehén tőgye körül. Kivéve ugye magát a tehenet...

A hőskorban ugye más volt a helyzet, mivel tárgyiasultak voltak a tartalmak (bakelit, hang kazetta, VHS kazetta, CD, DVD,...) ezért sokkal kevésbé volt szemet szúró az embereknek a pofátlan lenyúlás. Persze annak az időszaknak is megvolt a maga kalózkodása, de közel sem akkora mértékben mint most, mivel sokkal komolyabb befektetést igényelt egy-egy másolat elkészítése (eszközök+idő). E mellett sok esetben a kalóz másolatok nem igazán voltak minőségben összemérhetőek az eredeti anyaggal, tehát valószínűleg ez is egy gátló tényezőt jelentett. Ezzel szemben mára – ugyan az áttörés még nem zajlott le - egyre inkább a virtuális formában elérhető anyagok felé haladva a másolati hátrányok eltűntek (sőt bizonyos esetekben még előnyöket is jelent, de erről majd később) és elszakadván a a tárgyiasultságtól igazából az erkölcsi megítélés is egy kicsit elbizonytalanodott. Jelenleg még nem igazán alakult ki az emberekben egy megszilárdult értékítélet a digitális adatokra vonatkozóan. „Csak lemásolom, attól még őt nem éri semmi kár”. Ez lenne az egyik - az üldözött – véglet. Nem jogi alapokon, még igaz is lenne a tézis, de még így is teljességgel figyelmen kívül hagyja, hogy ha nincs üzlet a tartalmak előállításában – márpedig ha mindenki csak lemásolja … - akkor mi is inspirálná azok létrehozását? Na ja, ilyen világban élünk Neo-káim! Ahogy ez a véglet úgy természetesen a jelenlegi gyakorlat azaz, hogy a végtelenségig forszírozzák a régi modellt (amiben a zenészek pedikűrösén kívül mindenki lihegve tartja a markát) és cserébe üldözik az ez ellen „lázadó” letöltőket) sem igazán tűnik sokáig tarthatónak. Természetesen folyamatosan fel-fel bukkannak a témakörben mindenféle hírek ( pl. legutóbbi ) de mindenesetre sajnos eddig nem igazán látom, hogy érdemben elmozdult volna valami a megoldás irányába. Pedig időszerűvé vált egy paradigma váltás, mert előbb vagy utóbb összedől ez a kapzsiságból ácsolt piramis.

Azért vannak már jó irányba mutató kezdeményezések, hogy mást ne említsek pl. iTunes ahol már sokkal barátibb feltételek mellett lehet digitális tartalmakhoz jutni, de azért még ez is „enyhén” túlárazottnak tűnik. Ezzel szemben hazánkból hivatalosan nem elérhető (csak némi trükközéssel) a szolgáltatás. Természetesen van helyette alternatíva, de azért ezek több sebből is véreznek jelenleg, de főként a választék ami igencsak silánynak nevezhető. E mellett persze belecsúszhat más érdekes problémába is az ember, mint pl. a Songo-nál mivel a ők csak a Windows rendszereket ismerik el mint zene hallgatási közeg, idézet a GYIK-ból:
„Apple Macintosh vagy Linux-os gépen is meghallgathatom az itt kapható zenéket?
Sajnos nem. A dalok kizárólag Microsoft Windows operációs rendszerű számítógépeken hallgathatók meg. …”

Erre nem tudok mást mondani csak azt, hogy siralmas! Videó anyagoknál ennél egy kicsit rosszabb a helyzet, mivel a T és az UPC szolgáltatásán kívül nekem nem igazán sikerült ilyet itthon fellelnem. Ezek ugye viszont előfizetéshez kötöttek de cserébe a kölcsönzési struktúrát tekintve sem igazán juzer barát megoldások. A T-nél úgy néz ki a dolog, hogy „Mozifilmek, koncertek: 498 Ft és 594 Ft „-ért kölcsönözhetőek. Azon felül hogy az árak nekem egy „kicsit” borsosnak tűnnek (na jó az iTunes még ennék is drágább) van egy igen komoly hátulütője is a dolognak, ugyanis 24 órára szól a „megtekintési jog”. Tekintettel arra, hogy pl. én az esetek túlnyomó részében (hétköznap) két nap alatt nézek meg egy filmet ez azért elég kínosan érintene, mivel így gyakorlatilag 2x-es árral kellene számolni ami már majdnem egy DVD árának a fele. Pedig ez csak bérlés két napra!!! Szerencsére azonban ez a pénzköltési kategória jelenleg nem fenyeget ugyanis akörnyékünkön egyik szolgáltató sem képviselteti magát.

Amúgy elektronikus film vásárlási lehetőséget itthon én nem is találtam eddig. Ha esetleg tudsz ilyet kérlek homályosíts fel. Na jó de már kezdek nagyon belecsúszni a dolgok elemezgetésébe, pedig nem ez volt célom.

Mint látható a letölthető választék igencsak sovány, de ez alapvetően nem is csoda mivel a tartalom birtokosok továbbra is a fizikai adathordozókban látják az üdvözülést - vagyis a megfelelően vaskos bankókötegeket - ezért nem igazán nyitnak a másik irányba. Ez persze valószínűleg annak is köszönhető, hogy a virtuális másolatokat nem igazán sikerült még „megfelelően” másolásédetté tenni, ami így nem igazán teszi vonzóvá a pénzgyárak számára...

Na igen de ha már itt tartunk ennél a másolás védelemnél: egyszerűen döbbenet amit ezen a téren elkövetnek! Itt van például a legutóbbi eset az AVATAR blu-ray kiadása. Erre én is beruháztam, mert gondoltam, hogy ez egy megfelelő kiadvány lesz arra, hogy megnyissam a BD kollekciómat. Hát tévedtem! Ugyanis ezen a korongon bevetettek egy új védelmi technológiát (FIGYELEM!) a másolások kivédésére! Na ez azt eredményezte, hogy az asztali lejátszó készülékemen nem lehetett lejátszani firmware frissítés nélkül (amire azonban heteket kellett várni). Tudomásom szerint amúgy sok készülék volt érintett ebben a témakörben. Azt ugye mondanom sem kell, hogy a korong megjelenését követően rövidesen letölthető volt a film tetszőleges formátumban (AVI, HD720p, HD1080p,...). Szóval igazándiból csak és kizárólag a „legális” vásárlókat sikerült megszívatni ezzel a húzással de őket nem kicsit! A hab a tortán, hogy az Avatar tartalmaz egy másik trükköt is, mivel csak a HDMI kimenetet engedélyezi a lejátszón! Na ez aztán végképp kiakasztott, mivel nekem komponens videón keresztül van bekötve a projektorom, mivel régi! és nincs is rajta HDMI bemenet! Szóval mióta megvettem a korongot 7000 forintért meg sem tudtam nézni! Ezúton is „köszönöm” annak a sz.rházinak akinek megfogant ez a dolog az agyában!

A másolás témakörével kapcsolatosan: ugye kicsit lelkes voltam és sikerült sok-sok DVD-t bevásárolnom. Ezek túlnyomó többségén viszont mi fogad: „ne lopj! ne másolj!...”. Kedves mi? Arról már ne is beszéljünk, hogy az ilyen figyelmeztetések nem átléphetőek vagy tekerhetőek szóval perceket elrabol az ember idejéből mire ezeken túlvergődi magát a nem kevés pénzért megvásárolt lemezén!!! Ezt mégis hogy? De még ez is fokozható, ugyanis jó néhány hazai kiadású korong tele van gyömöszölve reklám filmelőzetesekkel! Olyan lemezem is van amin van belőle 5 db! Természetesen mindezt kéretlenül az ember orra alá dörgölik még a film elindulása előtt! És mindezt teljesen normál áron eladott korongon!

Ezek után az ember már meg sem lepődik azon, hogy a megvásárolt lemezeit egy szintén megvásárolt szoftverrel (pl: Toast) nem tudja lemásolni mivel azok védettek! Tehát ha ne addj isten valaki olyan vétkes gondolatokat dédelget, hogy egy média tárat csináljon magának otthon, akkor két megoldás között kell választania: nekiáll és beszerez DVD ripper programot amik a védelem feltörésével lehetővé teszik azokról a „másolat” készítését vagy nekiáll és letölti valahonnan az „illegális” másolatot. Ehhez nem igazán tudok mit hozzáfűzni!

Amúgy a hatályos Magyar törvények szerint a biztonsági másolat készítése lehetséges, tehát végül is "nincs ezzel semmi probléma". Akkor már csak egyet nem értek: itt van ez az Artisjus és az ő büntetőadójuk az adathordozókra. Ezt azért jó lenne ha valaki megnyugtatóan elmagyarázná hogy ezt jogilag és alkotmányosan hogyan is lehet? Mert ugye ez arról szól, hogy mivel "úgy is jogdíjas tartalmakat rak ezekre az zEmber", ezért. Kedves mi! Aki írható DVD-t vesz ezek szerint már alapból tolvajnak titulálják! Na de ha a sajátjáról készít másolatot akkor hogy is van ez? Ha meg nem a sajátjáról készít másolatot akkor ez a büntetőadó legalizálta a tevékenységet? Ha legalizálja akkor meg miért is üldözik most? Ha meg mégse legalizálja akkor meg miért is fizettjük ezt?

Azért úgy összességében kíváncsi lennék, hogy konkrétan mi is itt a jogállás!

Mindenesetre nem ártana már végre a paradigma váltás, mert a jelenlegi állpot messze nem ideális arról nem is beszélve, hogy az ilyen "erőtlen" kísérletek amikkel az ASVA prókálkozik az elmúlt időszakban meglátásom szerint csak olaj a tűzre...

További kapcsolódó anyagok:
http://www.mahasz.hu/?menu=gyik#6
http://index.hu/tech/jog/2010/02/23/kiszivargott_a_nemzetkozi_szerzoi_jogi_egyezmeny_tervezete/
http://www.origo.hu/techbazis/internet/20080411-az-eu-szerint-nem-bun-a-fajlmegosztas.html
http://www.origo.hu/techbazis/20060517reszkess.html)
http://index.hu/tech/2010/09/16/ketszer_annyit_keresnek_a_zeneszek_miota_van_fajlcsere/
http://ibolyatibor.atw.hu/Sajat/7.pdf
|