Itt mindenki irkálgathat amit csak akar?
2007/10/05 21:15 Filed in: Kritika
Szeptember végével úgy tűnik nem csak a természetben
vette kezdetét az ősz. Mivel szakmába vágó ezért
érdeklődéssel álltam neki az Indexen megjelent
„A hülye is tud vírust írni” című
szösszenetnek. A rövid bevezetőt követően
azonban rá kellet, hogy jöjjek, hogy itt valami
egészen érdekes dolog van kibontakozóban.
Nagyra becsült zsurnaliszta barátunknak ugyanis
sikerült remek témát választania egy „vírus”
generátor működését és felhasználási lehetőségeit
ismertető anyag megalkotásával, mely akár a „Hogyan
tegyük meg az első lépéseket az elektronikus bűnözés
irányába!” címet is kaphatta volna. Félreértés ne
essék nem a cím adással van itt a probléma, hanem úgy
az egész jelenséggel. Egyszerűen nem értem, hogy mi
vezet valakit vagy valakiket arra, hogy az amúgy sem
rózsás informatikai biztonsági helyzetben egy ilyen
erősen megkérdőjelezhető ismeretterjesztő anyagot
állítson össze és azt a széles nyilvánosság elé
tárja. Természetesen szólás szabadság van és ezzel
élni kell, de szerintem ez a cikk már súrolja
visszaélés kategóriáját.
Szakmai körökben minidig komoly figyelmet kapott a tájékoztatás és az oktatás, mivel közismerten az ember a leggyengébb láncszem. De vajon kinek készülhetett ez az összeállítás? És milyen céllal? Azért vetődik fel benne ennyire sarkosan ez a kérdés, mivel a „pajkos” alkotó nem elégszik meg azzal, hogy bemutatja a folyamatot, hogy miként is jutunk el egy kész károkozó programig minimális informatikai tudás birtokában, hanem fáradságot nem kímélve több ponton hasznos tanácsokat is próbál adni hogy mire érdemes odafigyelni, hogy ezt minél hatékonyabban tegyük. De ezzel még nem sikerült eljutnia a katarzisig, büszke alkotóként ki is próbálja teremtményét és ezt meg is osztja velünk.
Annyit talán fel lehet hozni enyhítő körülményként, hogy mint a rossz kis gyerek mint aki tudja, hogy rossz fát tett a tűzre a levezetésben felhívja az odáig jutott nagybecsű olvasó figyelmét, hogy mit is kell tennie, hogy a rosszfiúk ellen védve legyen.
Leküzdve az ok megértésének kényszerét, azért egy másik kérdés továbbra is erősen piszkál. Az hogy ezt valaki megírta az egy dolog, de senkinek nem tűnt fel, hogy miről is szól? Gondtalanul átszivároghatott az ezeket a kétes gondolatokat megformázó bithalmaz a nyilvánosságot jelentő háttértároló megfelelő mágnes felületére?
Egy röpke szembesítés erejéig azért csak vissza kanyarodnék a címhez: de minek nevezzük azt, aki ezt meg is teszi és utána még világgá is kürtöli?

|