Ha már szétvet az ideg

feribaba
Néhány hete akadtam a neten egy igen érdekes kis voodoo eszközre - ami tekintettel az enyhén szólva is túlfeszített politikai töltöttségemre – rövidesen megrendelésre is került. Azt azért előre bocsátanám, hogy a látszat ellenére sem hiszek az okkultizmusban és a mágiában! Happy Némi csúszást eredményezett ugyan a birtoklásában a megrendeléskor hiányosan kitöltött űrlap, de ma végre megérkezett és azon nyomban be is üzemelhettem. Ennek keretén belül kéjes érzések közepette mélyítettem fleto szívébe a piros jelölésű ingerület keltő eszközt, majd körkörös mozdulatokkal próbáltam a hatást erősíteni. Közben magamban mantráztam, hogy „moggyále, moggyále, ...”, meg még mást is, de azt itt most nem részletezném.
Mindenesetre be kell valljam, hogy sajnos a problémákra ugyan nem jelent megoldást, de legalább néhány másodpercre kellemes bizsergés tölti el az embert amint a tűket elhelyezi a bábú testében. Bárkinek csak javasolni tudom az ingerületek levezetésére, mert ha a mellékelt tűkészlet segítségével nem sikerül a kívánt hatást elérni, akkor még mindig neki lehet esni néhány méretes szöggel és kalapáccsal... Csak arra vigyázz, hogy ez utóbbi szertatást ne az sztalon vagy a parkettán végezd el! Happy

Egyenlőre a bábuk terén ugyan sajnos egy kicsit szegényes a választék, de van egy direkt erre a célra fenntartott oldaluk, ahol szavazni lehet a repertoár bővítésére. Minden esetre küldtem nekik néhány ötletet a lista bővítésére...
|