Vihar a „díszpinty” körül*

tuncike
Őszintén be kell hogy valljam, hogy módfelett műveletlen vagyok celeb körökben. Ennek okán nem is annyira ismerem az itt található riport alanyának előéletét, de a video megtekintését követően azt hiszem, hogy ez így rendjén is van.
Műveletlenségem enyhítése érdekében végzett rövid közvélemény-kutatásom rávilágított a hölgy, azaz Tüncike valóban egy közismert celeb, amin azért módfelett meglepődtem. Most őszintén árulja már el nekem valaki, hogy mivel érdemelte ki ez a bájos jelenség a közvélemény kiemelt figyelmét? Vagy ki az a szerencsétlen akinek a nevéhez köthető, hogy ártatlan emberekre szabadít egy ilyen elementális erővel taroló iQ tornádót? Az is lehet, hogy csak én tévedtem el ismét az univerzum ismeretlen erői között és tényleg erre lenne szüksége az embereknek. Végül is lehet, hogy ez a helyezet, mert egy-egy ilyen dózist követően széles néprétegek érezhetik úgy, hogy akár ők is vihetik még sokra az életben. Na, jó ezt nem gondoltam komolyan! Winking

Ez az egész viszont nagyon gáz! Úgy összességében…
Maga a műsor ugyan nem igazán volt jól felépítve de elég ütősen buggyantak elő a szimpatikusabbnál-szimpatikusabb érvek és megnyilvánulások. A végén a gázsi kérdés szerintem irdatlan nagyot ütött. Egyedül az elaprózás amit ki kellett volna hagyni, mivel ez már annyira alázás volt, hogy inkább a riportert is lehúzta a legyőzött ellenfél szintjére.

Ha úgy gondolod, hogy nem lehet még ennél is mélyebbre süllyedni akkor ki kell, hogy ábrándítsalak, mivel az események folytatásában a gyenge kezdést erős visszaesés követi. Az egész sztoriból csak azt nem értem, hogy miért a díszpinty jelzőn kell lovagolni? A szó Jelentését tekintve:
[ jómadár - jópipa, díszpinty, díszpéldány; jó cég; jó firma; szépséges mákvirág; megéri a pénzét ] nem egyértelműen sértő jellegű, de ez persze függ a kontextustól. Szóval, ha már ennyire mellre szívta a történteket celebünk úgygondolnám, hogy a záróakkordon sokkal inkább kibukhatott volna. De úgy tűnik, hogy ebben sem egyezik az értékítéletünk.

Minden esetre ez az egész sz..dagasztás csak megerősítette bennem, hogy ez a társadalmunknak egy olyan szelete amivel nem igazán akarok ennél behatóbb ismereteket magaménak tudni.

Frissítve 2008.10.06: Lehet, hogy megtaláltam a megoldást! Felrémlett, hogy mintha történelem előtti időkben Tüncike ugrott volna be sok 16+-os szerepkörbe amikor is a vizuális élmény indokolta (az akkor meg jóval szigorúbb) korhatár besorolást. Aztán lehet, hogy más erre a magyarázat…

|