2009/10/16 18:00

Ma reggel hirtelen kellett
volna egy színeset másolnom otthon ami úgy
összességében nem tűnt egy embert próbáló
műszaki kihívásnak. Ennek tudatában neki is
álltam az egy oldalnyi anyagnak, de az eredmény
egy kicsit lelohasztott mivel az eredetileg
narancssárga háttér egy erős lilára sikeredett.
Hirtelen nem értettem a dolgot, mivel nagyjából
két hete használtam utoljára a nyomtatót, igaz
akkor is volt vele először színhelyességi
probléma, de néhány tesztábra nyomtatást
követően minden tökéletesen működött. Jobb
ötlete hiányában ismét előkaptam a karbantartó
programot, de sajnos még a 3. után sem változott
a helyzet. Következő lépcsőfoknak maradt a
patronok és a nyomtató fej ellenőrzése. Első
lépésben a sárga festék akadt a kezem ügyébe,
mivel annál amúgy is jelezte a készülék, hogy
alacsony a festék mennyiség. Kivéve a patront
láthatóvá is vált a probléma gyökere, hisz az
eredeti élénk színhez képest egy tőzeg árnyalatú
löttyel volt az adagoló átitatva. Teljesen
értetlenül állok a jelenség előtt, mivel eredeti
gyári patronról van szó és csak néhány hónapja
került bele a készülékbe. Ráadásul néhány hete
amikor nyomtattam, még nem lehetett vele gond,
mivel az akkori nyomatokon is volt narancssárga
és akkor tökéletes volt a színhelyesség.
Rejtély!
Tags: Cannon, MP530, Festékpatron
2009/01/02 14:00
Hosszas vacillálás után
végül a saját kalibrációs készség kifejlesztése
mellett döntöttem. Ez egy
Spyder3 Studio csomagban
materializálódott így egy füst alatt szinte
teljessé vált a színhelyes munkafolyamat
kialakításának lehetősége. Azért csak majdnem
mert a fényképezőgép kalibráció ezzel még nem
megoldott, de az majd egy következő menet
tárgyát képezi.
Tovább...
Tags: Spyder3 Studio, Canon GP-501, Canon MP530, Printer, Kalibráció
2008/09/18 21:00
Úgy tűnik, hogy a fotósok
nagy szelleme elérkezettnek látta az időt, hogy
beletaszítson a nagy színkezelés rotyogó
lecsóbjába, hogy vezekeljek egy kicsit a
számtalan szarul elkészített képem miatt. Nem
vagyok teljesen kezdő ezen a téren, mert vannak
halvány elképzeléseim a színterekről, meg a
konverzióról, no meg a kalibrációról. Hát ja,
annyira hogy a monitoromat nem sokkal a
vásárlást követően le is kalibráltam. Bizomány…
Hát ja, de ezzel csak belépőt sikerült
megváltani a nagy gamut birodalmába innen még
hosszú és rögös az út a színhelyes nyomtatás
végső állomásáig.
Tovább...
Tags: Canon MP530, Printer, Kalibráció