Kert
Még mindig csak átmeneti megoldás
2010/08/04 22:05 Filed in: Vakond
Az hogy nem írtam róla sajnos nem azt jelenti, hogy
megszűnt a furkászvész! Továbbra is próbálkoznak a
kis szemetek és a legutóbb
említett anyag sem tűnik igazán hatásosnak.
A legutóbbi alkalommal már 4x-es adaggal
próbálkoztam, de az sem szüntette meg a kert
átalakítási műveleteket. Abba is hagytam az
alkalmazását mielőtt valami nem kívánatos
mellékhatás lépne fel. Így most eljutottunk oda,
hogy ötlet hiányában elkezdtem újra elővenni a
régi megoldásokat és beszereztem egy doboz
naftalin golyót. Ezzel úgy tűnik, hogy több
kevesebb sikerrel terelgetni lehet a
szarháziakat, de mint minden más ilyen riasztó
szer csak átmeneti megoldást tud jelenteni. Sőt
olyan is előfordult, hogy az egyik alakulat
egyszerűen némi földcsomagolással ellátva
járaton kívül helyezte a két nappal előtte
telepített labdacsot.
Időközben új harcostárs is jelentkezett aki lelkesen újságolta, hogy neki bevált a csapdázás! Azt hiszem megint teszek néhány kísérletet én is...
Ja azt el is felejtettem megírni, hogy annyi sikerélményem azért volt, hogy az otthon felbukkant egyed a erült égből vakondtúrás">legutolsó dokumentált kísérletet követően eltűnt, és azóta semmi nyoma!
Nyilatkozat
Ha esetleg lelkes állatvédő vagy és kifogásod van hadjáratommal szemben, a legnagyobb erőfeszítéseddel sem tudsz érdemben meghatni. Meggyőződésem, hogy a közhiedelemmel szemben a vakond egy kártékony állatfajta az okozott idegesség és bosszúságok valamint a környezet károsítás következtében. Ha nem értesz egyet a megoldásaimmal szívesen látlak vendégül, hogy egy általad elfogadható módon megszabadítsd a kertemet ezektől a szarháziaktól. Ha erre az áldozatra már nem vagy hajlandó akkor valószínűleg mégsem vagy akkora állatvédő mint amekkorának tartod magad. Fotelből mindig egyszerűbb forradalmat vívni!

|
Kilátástalanság
2009/08/31 12:19 Filed in: Vakond

Frissítve 2009.09.02.: Na ma végre eljutottam a tettek mezejére és megrendeltem két dobozzal a TOMCAT MOLE KILLER-ből. Bízom benne, hogy most nem lesz gond a szálítással és be is fog válni a dolog, mert szeretném már ezt a nem kívánatos kert rendezési projektet végre letudni.
Frissítve 2009.09.14.: Ezt is megértük, ma megérkezett a csodaszer! A brvetésre legközelebb a hétvégén lesz alkalmam így legkorábban két hét múlva tudok az eredményekről beszámolni.
Frissítve 2009.09.21: Sajnos az elmúlt hétvégén egyéb családi programok miatt a telektúra kimaradt, így a műgiliszta tesztüzem egy héttel elhalasztva.
Nyilatkozat
Ha esetleg lelkes állatvédő vagy és kifogásod van hadjáratommal szemben, a legnagyobb erőfeszítéseddel sem tudsz érdemben meghatni. Meggyőződésem, hogy a közhiedelemmel szemben a vakond egy kártékony állatfajta az okozott idegesség és bosszúságok valamint a környezet károsítás következtében. Ha nem értesz egyet a megoldásaimmal szívesen látlak vendégül, hogy egy általad elfogadható módon megszabadítsd a kertemet ezektől a szarháziaktól. Ha erre az áldozatra már nem vagy hajlandó akkor valószínűleg mégsem vagy akkora állatvédő mint amekkorának tartod magad. Fotelből mindig egyszerűbb forradalmat vívni!
És még mindig…
2009/05/18 09:00 Filed in: Vakond

Tovább...